Skip to main content

Figyelő: riport a Caola-ról

 

Az alábbi cikk a Figyelő magazin 16. heti számában olvasható, melyet most teljes egészében megosztunk:

 

“A Caola minőség nagyra hivatott!”

 

„Az a törekvésünk, hogy a Caola márkát újra a nevének, 191 éves történetének és valódi presztízsének megfelelő szintre emeljük. A martonvásári gyártóbázisunk üzembe helyezésével meg akarjuk duplázni, később meg szeretnénk triplázni az árbevételünket. Úgy kalkulálunk, hogy a gyárátadás után további 20-30 százalékos munkahelybővítést tudunk majd elérni” – mondta a Figyelőnek a cég vezérigazgatója.

 

– A Caola nevet és a cég termékeit minden magyar ismeri. A rendszerváltás utáni időszakban azonban megkopott a brand. Miért vásárolták meg a vállalatot?

– A Caolát hungarikumnak is nevezhetjük, bár hivatalosan még nem kapta meg ezt a minősítést. A társaság az idén 191 éves, a jogelődjét 1831-ben alapították, Budapesten. Egészen a rendszerváltásig nagy sikereket ért el a Caola, közép-euró- pai szinten vezető kozmetikai, vegyipari vállalatnak számított. Olyan nyugat-európai világmárkák gyártatták itt a termékeiket, mint a Nivea vagy az Axe. A 90-es évek privatizációja hátrányosan érintette a céget – a Caola mélyrepülésbe kezdett. Gyorsan odalett a piacvezető pozíció, a társaság nem bírta felvenni a versenyt a nyugati multinacionális vállalatokkal. A 2000-es években a márkaépítést is elha- nyagolták, pedig olyan jól ismert brandek kerültek ki a Caola égisze alól, mint a ma is híres Baba vagy a Gabi. Befektetőtársaimmal 2020 áprilisában vásároltuk meg a céget, amelynek ekkor gyakorlatilag már csak hónapjai voltak hátra a teljes fizetésképtelenségig. A piacvesztés, márkagyengülés, vagyonvesztés időszakát a tulajdonosváltással lezártuk. A Caola a magyar kultúrtörténet része, nem hagyhattuk veszni: a tulajdonszerzésünkre egyfajta társadalmi felelősségvállalásként is tekintünk. Nem szerettük volna, hogy a vállalatot egy multi vásárolja fel, ezért is döntöttünk a megvétele mellett.

 

 

– A tulajdonosváltás a koronavírus járvány első hulláma idején zajlott le. Hogy élték meg a válságidőszakot?

– 2019 szeptemberében kezdtünk el tárgyalni a vásárlásról, 2020 tavaszán ért célba az ügylet. Éppen elindítottuk volna a vállalati reorganizációt, amikor beütött a járványhelyzet. Hirtelen hiánycikk lett a fertőtlenítőszer. Nehéz pillanatokat éltünk meg akkor, egyszerre kellett menteni a menthetőt. Az összes kötelezettség átvállalásával vettük meg a Caolát, tehát fizetni kellett a több száz milliós elmaradt számlát, s az átszervezést is szükséges volt elindítani. Ennek az volt az oka, hogy abban az időszakban még csak egy nagyon szűk fertőtlenítőportfóliónk volt. Szó szerint minden gyártósorunkon gőzerővel kezdtük meg a fertőtlenítőszer-gyártást, aztán bővítettük a gyártósorainkat.

 

– Milyen strukturális gondokkal kellett szembenézniük?

– Láttuk, hogy véges a gyártókapacitá- sunk. Ekkor döntöttünk arról, hogy egy teljesen új előállítási technológiával felsze- relt gyárépület megépítésére lesz szükség. Ez a célkitűzésünk kapcsolódott ahhoz a kormányzati stratégiához, hogy Magyar- ország legyen képes önellátásra egészsé- gipari termékekből. A kormányzat pat- rióta gazdaságpolitikai szemlélete a ma- gyar egészségipar egészén nagyot segített. A Pénzügyminisztérium által elin- dított Egészségipari támogatási program- ban (ETP) a Caola is részt vett. Ennek keretében építjük fel Martonvásáron az új üzemünket. Reményeink szerint – az építőipari bizonytalanságok ellenére – ez év végén befejeződhet az építkezés és 2023 elején elindulhat a termelés. Tavaly az épület tervezésével és a gyártósorok technológiájának a megtervezésével vol- tunk elfoglalva. A Covid miatt az egészségipari piac nagy mozgásban volt, ezért a gyártási technológiát nagyon sok- szor kellett módosítani, áttervezni, ennek okán vett igénybe ez a folyamat egy teljes évet. Most már szerencsére a kivitelezési szakaszban járunk.

 

– Az államnak milyen elvárásai vannak a támogatásért cserébe?

– Elvárás, hogy a Caolának is legyenek megfelelő kapacitásai fertőtlenítőszerek gyártására. Ezért egy olyan technológiával szereljük fel a gyárat, amely rugalmas, tehát amikor szükség van rá, egyaránt képes alkoholos és alkoholmentes fertőtlenítőszerek előállítására. „Békeidőben” viszont ezzel a technikával krémeket, géleket és egyéb kozmetikumokat, tisztítószereket tudunk gyártani. Az ETP keretében tehát az állam úgy biztosítja a támogatást, hogy az üzem minél nagyobb mennyiségben legyen képes tisztítószerek, higiéniai termékek, fertőtlenítőszerek gyors elkészítésére. A Caola ebben a piaci szegmensben professzionális termékcsaládot fejlesztett ki; állami intézményeknek, iskoláknak, szociális intézményeknek szállítunk ezekből a produktumainkból. Fontos kiemelni a Külgazdasági és Külügyminisztérium befektetésösztönzéssel, menedzsment-tanácsadással foglalkozó ügynökségének, a HIPA-nak a segítségét is. Ők a Vészhelyzeti növekedési támogatási program keretében segítették olyan töltő-, krémgyártó gépek beszerzését, amelyekkel már az új, martonvásári gyár megépítése előtt is növelni tudtuk a gyártókapacitásunkat.

 

– Milyen helyzetben van most a Caola?

– Két év alatt 50 százalékkal növeltük az árbevételt, 25-30 százalékkal dolgoznak most többen nálunk, mint 2020 áprilisában. A gyártósoraink 80-90 százalékát használjuk ki, az előző tulajdonosok idején ennek a töredékére volt csak képes a Caola. A célunk az, hogy a martonvásári gyártóbázisunk üzembe helyezésével megduplázzuk, később pedig megtriplázzuk a forgalmunkat. Úgy kalkulálunk, hogy további 20-30 százalékos munkahelybővítést tudunk majd elérni.

 

 

– A Magyar Nemzeti Bank növekedési programjában is részt vettek. A jegybanki hitel segítségével milyen akvizíciókat terveznek?

– A magyar kozmetikai, háztartás-vegyipari cégek a piacon külön-külön, egymással versengve nem tudnak olyan volument elérni, mint a multinacionális vállalatok hazai képviselői. Ezért döntöttünk úgy, hogy különböző felvásárlásokkal tömörítjük a magyar társaságokat. Így racionalizáljuk a gyártást, a termékportfóliót, a munkaerőbázist – ennek köszönhetően jobb termelékenységet tudunk elérni a piacon. Így lehet csak esélyünk felvenni a versenyt a multinacionális cégekkel. Az MNB növekedési programjában a számunkra biztosított kötvény hitelt megtestesítő értékpapírt jelent, tehát ez nem egy klasszikus értelemben vett támogatás, hiszen egy hitelmegtestesítő papír alapján vissza kell majd fizetnünk a központi bank számára. 7,063 milliárd forintos összeget sikerült jegyeztetnünk egy kereskedelmi bankkal és az MNB-vel. A nemzeti bank mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon vásárolt. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó összeg hetven százalékát ők jegyezték le, az ő tulajdonukban van. Csak ilyen átfogó programokkal tudunk változásokat végrehajtani ebben a piaci szegmensben is. Az ilyen állami szerepvállalás elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar vállalkozások jobb helyzetbe kerüljenek.

 

– Meg fog változni a Caola termék- struktúrája?

– A termékeink arculata jelenleg elavultnak számít, viszont a minőségük kifogásolhatatlan. A terveink között szerepel, hogy az imént említett akvizíciós folyamat lezárulta után a Caolának lenne egy „ipari lába”, amely a gazdaság szereplői számára gyártana különféle tisztító- és fertőtlenítőszereket. A „kozmetikai láb” a nagyközönség számára ismert minőségi produktumok előállítását jelenti majd. A dizájnváltást megkezdtük, az első új arculatú termékeink már megtalálhatók az üzletekben. Folyamatosan bővítjük a szortimentünket, illetve készítményfajtáink palettáját, és arra is büszkék vagyunk, hogy több áruházlánc több saját márkás árucikkét is mi gyártjuk. A fertőtlenítőszerek piacán a kutatás-fejlesztési fázisban tartunk több professzionális produktumunkkal, amelyeket a mezőgazdaságban, az autóiparban lehet majd felhasználni. A poralapú fertőtlenítők előállításában van szükség előrelépésre, a fejlesztést ebben a szegmensben is folytatjuk. A célunk az, hogy termékeink gyártásának az egésze cégen belül valósuljon meg. Ideértendő a csomagolástechnika és az alapanyag-előállítás megvalósítása is. Ez utóbbinak köszönhetően csökkenteni tudnánk az importkitettséget, ami leválasztana minket a nemzetközi függéstől. Székelyföldön Csíkszereda polgármesterével együttműködési nyilatkozatot írtunk alá. Ennek keretében a Sapientia Tudományegyetem kutatás-fejlesztési tudásanyagára és humán erőforrására építve egy alkoholalapanyag-gyárat építenénk a városban. Ezzel az alkoholos fertőtlenítőszerek előállításának minden részfolyamatát házon belül tudnánk elvégezni. Az alapanyaggyártás mellett a csomagolást és a késztermék előállítását is megoldanánk. A csíkszeredai gyáralapítás ugyanabból a késztetésből ered, mint eredetileg a Caola megvásárlása. A magyar közösség megerősítéséhez az iparon, így a kozmetikai szektoron keresztül is hozzájárulhatunk, a kisebbségi magyarság jólétét, a szülőföldön maradást a munkahelyteremtéssel is tudjuk szolgálni. Ebből nemcsak a Caola, hanem az egész magyar társadalom profitálhat.

 

– A miniszterelnök többször beszélt arról, hogy szükség van olyan magyar cégekre, amelyek akár világmárkákká is kinőhetik magukat. A Caolának vannak ilyen elképzelései?

– Távlati célként ez minket is motivál. Azt gondoljuk, hogy a Caola-minőség tényleg nagyra hivatott. A munkatársainkat ugyanaz a szaktudás és alázat jellemzi, mint ami például a rendszerváltás előtti időszakokban is megvolt a vállalaton belül. A törekvésünk az, hogy a Caola márkát újra a nevének, 191 éves történetének és valódi presztízsének megfelelő szintre emeljük. És ez nem csak álom: a munkát megkezdtük, s végig is járjuk a kijelölt utunkat.

 

írta: Pindroch Tamás

*forrás: Figyelő